Mestereink, iskoláink

Szeretnénk megismertetni Önöket a feng shui és a kínai asztrológiai képzésünk hátterét és forrását biztosító FSRC (Feng Shui Research Center) alapítójával, az oktatás alapelveivel, és a feng shui elsajátításának egyedülálló módszerével.

Véleményünk szerint a legmagasabb szintűnek számító tradicionális feng shui módszereit nem lehet néhány hétvégi tanfolyam alatt elsajátítani. Sajnos hazánkban nem található olyan, közvetlen, vagy személyes egyenes vonalú átadást megvalósító iskola, amelyet Távol Keleten, Kanadában és az Egyesült Államokban találhatunk. Ezt a hiányt pótolja a Master Joseph Yu által alapított kanadai székhelyű FSRC magyar nyelvű internetes távoktatási rendszere, amelynek vezetője az Egyesült Államokban élő Halassy Marianna feng shui mester, aki a Feng Shui Kutató Intézet akkreditált oktatója.

Az itthon elterjedt gyorstalpalók és önjelölt feng shui mesterek által kinevezett oktatók tevékenykedésének egyetlen érdeme, hogy megerősíti annak tudatát, hogy képesek vagyunk tenni valamit környezetünk megváltoztatásának érdekében. Vagyis erősödik a környezettudatosság, ami először a közvetlen lakóhelyre, majd később a tágabb környezetre is kiterjedhet.

Fontos része a mai életünknek ez a fajta környezettudatosság, mert fel kell ismernünk azt, hogy felelősök vagyunk mindazért, ami körülöttünk történik.

Ha valaki elvégzi 2-3 hétvége alatt a Forma vagy "Iránytű" Iskolát betekintést kap a kínai metafizika rendszerébe, megismerkedik egy újfajta szemléletmóddal. Az itt szerzett tudás még a kísérletezéshez is lehetőséget ad, bár az elért eredményeknek legtöbbször csak a pozitív oldalát ismerik el, arra nem is gondolnak, hogy egy negatív változás is a felszínes tudás számlájára írható.

Mit tehetnek ezen a szinten az otthon harmóniájáért? Aki már elvégzett néhány tanfolyamot, arra mindenképp képes, hogy felmérje a háza/lakása környezetében, vagy azon belül előforduló negatív tényezőket (sha qi). Ezekkel az ismeretekkel pl. könnyen ki lehet szűrni a megvásárolandó ingatlanok közül a szóba jöhetőket. A "finomhangolás" azonban már ezen a szinten nem végezhető el.

Egy "tökéletesebb" eredmény érdekében jobb szakképzett tanácsadóhoz fordulni, vagy - ha megteheti - tengernyi időt, energiát és nem kevés pénzt befektetni a magas szintű technikák elsajátításába. Azonban ez sem azt jelenti, hogy két hétvégét végigülve, a megszerzett oklevéllel a kezében máris mehet tanácsokat osztogatni.

Az autentikus tudás elsajátításához és használhatóságához az elméleti alapokra épülő gyakorlati tapasztalat és nagyszámú esettanulmány kiértékelése szükséges! Ugyanis, magasabb szinten nincsenek minden házra alkalmazható sémák, csak alapelvek, amelyeket a megszerzett gyakorlati tapasztalat által egyre nagyobb biztonsággal alkalmazhatunk a felmerülő problémák megoldásának, érdekében. Épp ezért, az FSRC a kiadott írásbeli tananyag mellett biztosítja az úgynevezett internetes zártkörű fórumokon való részvételt. Itt teheti fel a hallgató a kérdéseit. Ez a fórum egyben a gyakorlati tapasztalatok tárháza, a tanár és a tanulók, ill. a tanulók egymás közti konzultációjának színtere. Mivel nincs két egyforma eset, még a leggyakorlottabb tanácsadónak is van mit tanulnia a társaitól. Emiatt jelent a feng shuival való komoly munka életre szóló hivatást és tanulási folyamatot. Az iskola nagy figyelmet fordít arra, hogy csak olyan hallgatóknak adjon diplomát, akik meggyőző tudással rendelkeznek. Nemcsak a diplomamunka elkészítése a feltétel, hanem a fórumokon való aktív részvétel is, amely során nyilvánvalóvá válik az elsajátított ismeretek helyes gyakorlati alkalmazása. A fejlődés, a tapasztalatgyűjtés, és a kutatás lehetősége gyakorlatilag végtelen, a közösen felhalmozott esetek felbecsülhetetlen értékkel bírnak.

Az intézet megnyitása óta az FSRC az egyik legjelentősebb iskolává nőtte ki magát a taoista tudományok oktatásában. Eddig több száz hivatásos szaktanácsadót és tanárt képzett szerte a világon.

Tovább a cikk második részéhez

Vissza az archívumhoz.