A NÉGY PILLÉR ELEMZÉSRŐL BŐVEBBEN

Ebben az írásunkban szeretnénk általánosságban is egy kicsit jobban megfoghatóvá tenni a Négy Pillér lényegét.

Ha dióhéjban kellene összefoglalni a módszer jelentőségét, azt mondhatnánk, stratégiai előnyt ad az élet minden területén. Az elemzés célja végülis az, hogy megtaláljuk a képlet, így az egyén egyensúlyához vezető utat, az életfeladatot, melynek ismeretében az ember egy magasabb minőségű életet képes megvalósítani.

A Négy Pillér tulajdonképpen egy térkép, amit nem lehet megváltoztatni, mivel ezzel születünk. Mindazonáltal ha megértjük a képletünket, és megtesszük a megfelelő lépést, képesek leszünk jó időben, helyesen cselekedni. Ezáltal könnyebb lesz az akadályok leküzdése a kedvezőtlen időkben és a lehetőségek megragadása a kedvező időkben.

A Négy Pillér megközelítést ezért hívják „konstruktív életelemzés”-nek. A számunkra kiszabott út korlátai között van elég terünk, szabad akaratunk ahhoz, hogy a rendelkezésünkre álló "fegyverekkel" sikeresen vívjuk meg az élet csatáját.

Tehát összegezve: ezzel a technikával egy személy életének térképét vagy tervrajzát vázoljuk fel, és arra vonatkozóan adhatunk tanácsot, hogy hogyan cselekedjen a különböző időszakokban az élete során.

Ahhoz, hogy a Négy Pillért felállítsuk, szükség van a születési évre, hónapra, napra és órára, valamint a születési helyre. A kalkuláció eredménye egy nyolc karakterből álló, egyedi képlet. A karakterek az öt változó állapot (másként az öt elem) jin és jang aspektusait jelentik.

Az elemzés a képletben szereplő jin és jang energiák mennyiségének, minőségének, interakciójának feltérképezésével indul, ami a kiértékelés alapját képezi; gyakorlatilag ez a háttérmunka, aminek az eredményét láthatjuk a kiértékelésben. A fókusz a Nap Pillér ága, az ún. Nap Mester, ez reprezentálja a személyt magát. Hozzá képest az öt elem különböző ciklusainak megfelelően állapítjuk meg a képletben lévő elemek funkcióját, szerepét.

A képlet felállítására létezik számítógépes program, de analízisre egyik sem képes, nem helyettesítheti az embert. Minden képletet egyedileg vizsgálunk. Vannak alapelvek, amelyeket alkalmazunk, de ezek nem merev szabályok. Pl. vannak speciális képletek, ezeket a szokványostól eltérően értékeljük ki.

Az elemzés fő részében egy általános képet kaphat az eleve, veleszületett módon Önben rejlő lehetőségekről, erősségeiről és gyengeségeiről. Kiderül, hogy az elemek milyen szerepet játszanak az alapképletben, és milyen hangsúllyal az élet különböző területein. Ez az általános elemzés - az előbbiekben leírtak szerint - az öt elem végtelen aspektusain keresztül az élet minden területét lefedi (személyiség, szülők, párkapcsolat, munka/karrier, pénz, tanulás, egészség... stb.).

Ha a klienst konkrét téma, probléma foglalkoztatja, arra bővebben kitérünk. Általában az éppen aktuális problémáról még további konzultáció folyik az elemzés átadása után is.

Mivel az alapképlet a születés pillanatában "belélegzett" qi-t jelenti, és ez időben mindig más-más hatásnak van kitéve, az elemzés további részében megnézzük az aktuális 10 éves ún. szerencseperiódus hatását, a jelenlegi évet, és plusz 3 évet. Itt felhívjuk a figyelmet arra, hogy mire érdemes fókuszálni az adott időszakban, melyek a nehezebb periódusok, így célirányosabban fel lehet készülni az esetleges nehézségekre is. Általánosságban is információkat nyerhet arra vonatkozóan, hogy melyek a kedvező és kedvezőtlen időszakok, és ezekben mi várható az élet különböző területein.

A felmerülő kérdésekre az elemzés átadása után, annak keretein belül a távolabbi jövőben is szívesen válaszolunk.

Vissza az archívumhoz.