„EGY NAP NEM ELÉG”

2. Feng Shui és a környezettudatos gondolkodás

Szinte halljuk, hogy sokan felhördülnek a "környezettudatos" szó láttán és azt mondják, hogyan legyek én, a kisember környezettudatos, amikor a multinacionális cégek, gyárak folyamatosan szennyezik környezetünket. „Mi, kisemberek semmit sem tudunk tenni.” – mondja talán Ön is.

Nos, azért ez nem így van. A lehetőségek tárháza áll előttünk, hogy legalább mi, akik feng shuival szeretnénk magunk vagy mások életminőségén javítani, ezt a tudatosságot tágabb környezetünkre is kiterjesszük, utat mutatva a környezetünkben élőknek, hogyan viszonyuljanak ehhez a témához.

Mint minden jobbító szándék, ez is egy gondolattal kezdődik; azzal a szilárd elhatározással, hogy „én mindenképpen változtatok a szokásaimon, annak érdekében, hogy elkerüljünk egy lehetséges ökológiai összeomlást”. Így talán mások is kedvet kapnak és belátják, hogy gyermekeink, unokáink jövője a tét.

Ne kockáztassuk az ő életüket. Erőnkhöz mérten járuljunk hozzá egy tisztább, harmonikusabb környezethez. Segítsünk a természetnek abban, hogy meg tudjon újulni, regenerálódni.

Milyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre?

Csak néhányat sorolnánk fel gondolatébresztőként:

  • Szelektív hulladékgyűjtés
  • Környezetbarát csomagolás használata
  • Biológiailag lebomló mosó- és tisztítószerek használata
  • Biogazdálkodásból származó élelmiszerek fogyasztása
  • Termelőként átállás ökológiai gazdálkodásra, vagy minimálisra csökkenteni a felhasznált vegyszerek, műtrágya mennyiségét
  • Káros anyagtól mentes kozmetikumok használata
  • Energiafelhasználás csökkentése rossz szokásaink megváltoztatásával, alacsony energiafelhasználású háztartási gépek vásárlása
  • Alternatív energiaforrások (napenergia, geotermikus energia... stb.) előnyben részesítése új otthon építése során

Sokunk számára még mindig nem világos, hogy mennyire fontos odafigyelnünk erre.

Javasoljuk, tekintsék meg az alábbi filmeket, és gondolkodjanak el azon, amit látnak:

Vissza az archívumhoz.